☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

3 produkció egy témában – Fairlight

Posted by Murphy on 2007-05-14, 17:50

fltfresh.jpgA Fairlight napjaink talán legmeghatározóbb demócsapata. A vicces az egészben az, hogy ezt már 20 évvel ezelőtt is leírhattam volna, lévén C64-en már ekkor is működtek. Az idők folyamán 8 bites gép mellett, Amigán, és az utóbbi években PC-n is sikerült magukat felküzdeniük a legjobbak közé. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy a 2006-os Scene.org Awards-on (következő scene.hu demoshow témája ugye pont ez lesz) 9 jelölést is kaptak 5 különböző jelölt produkciójukra. Mindezt úgy, hogy tavaly csak a PC-s szekció adott ki komolyabb produkciókat. Sorozatunk mostani részében tehát 3 Fairlight produktumot mutatunk be az utóbbi pár év terméséből. A jobbak közül, de szándékosan nem a legismertebbeket.


Fairlight: Fresh!


Számomra a Come Clean volt az első olyan PC-s Fairlight próbálkozás, ami valóban tetszett. Három hónapra rá jelentkeztek Fresh! című 64k intrójukkal, mely stílusban hasonló utat követ. Érdekesség, hogy a csapat vezető codere Smash ebben az intóban grafikusi vénáját is megcsillogtotta. Ehhez azért érdemes azt hozzáfűzni, hogy az demóik minősége akkor kezdett el látványosan javulni, mikor Smash is elkezdett programozni, ugyanis kezdetben ő zenészként, és időnként grafikusként szerepelt a csapat produkcióiban.

Fairlight: Liquid Lust

Ezzel a demóval a társaság a Birdie 2006-ot nyerte meg, de az Assembly második helyezett Track One után csak kevesen emlékeznek rá. Ennek ellenére jó demo, nem véletlen volt a Scene.org Awards Best Effects kategóriájának jelöltje. Jó demo, de közel sem tökéletes. Kicsit túlzásokba estek post effectek terén, a credits part túl hosszúra sikerült, és grafikailag is lehetne változatosabb. Ellenben hatalmas plusz Little Bitchard zseniális soundtrackje, valamint a látvány rendkívül precíz zenéhez igazítása.

Fairlight: Boogie Factor


Mint a bevezetőben már említettem, a Fairlight nem csak PC-n számít az egyik legjobb formációnak, hanem a jó öreg C64-en is erősen jelen vannak. Ellentétben a Resource-al, Oxyron-al, vagy Booze Design-al, náluk nem a hardver megizzasztása az elsődleges cél, hanem sokkal inkább egy-egy hangulat közvetítése. A Boogie Factor ezen próbálkozásaik egyik legjobban sikerült darabja, nem véletlenül lett a 2005-ös Assembly győztes produkciója oldskool demo kategóriában. Külön megjegyzendő, hogy a demo grafikáját ugyanaz a Tempest készítette, aki Acid Jazz evening című moduljával nyert 2000-ben Assembly oldskool music competitiont. Ez az szerzemény, melyet napjaink egyik legmenőbb producere Timbaland mindenféle egyeztetés és jogdíj fizetés nélkül hasznát fel Nelly Furtado több millió példányban elkelt legutóbbi albumán. A Tempest 4 csatornás modulja után a Do It című tracket érdemes meghallgatni. Volt belőle nagy botrány, de konkrét eredményekről egyelőre nem hallottam. A témához kapcsolódó összehasonlító videót itt találjátok.

Ugrás sorozatunk előző részére.

Categories: Demo ajánló | Tags

19 Responses so far.

  1. avatar Lacoste says:

    Hát én még mindig nem szeretem őket ! :) A Boogie Factor tényleg jó, de a többi nem igen tetszett. És Tempest meg kalimpálhat. Nincs levédve, nem copyright-os..szóval szabadon felhasználható, átírható, lejátszható ! Amikor a Fairlight feltört programokat gondolom annak sem örültek az eredeti szerzők! Kölcsön kenyér vissza! :)

  2. avatar slyspy says:

    la kopirájt nem attól van, hogy bejegyzed, az attól van, hogy megcsinálod. ha bejegyzed, az csak annyi, hogy könnyeben bizonyítod. Szal ezeket a sorokat is csak az engedélyemmel szabad idézni! :)

  3. avatar Murphy says:

    Lacoste: Kis sértettséget érzek a soraid mögött ;) Ugye nem konkrétan a Tempest volt aki 88-ban játékokat crackelt… Azért sem, mert 2000-ben mikor az Acid Jazz evening-et írta, sem volt még Fairlightos (Damage tag volt).
    [ módosítva May.14. 22:46 ]

  4. avatar Gargaj says:

    Olyan nincs hogy valami nem copyrightos hacsak nincs ez konkretan kiemelve. Ez a Berni egyezmeny ota igy van.

  5. avatar slyspy says:

    Monnyuk azért a fairlight nem 88-ban követett el utoljára szerzői jogsértést. ;)
    http://en.wikipedia.org/wiki/Fairlight_(group)

    és vajon van-e köze mindehhez a fairlight.warez.hu -nak? :)

    de van ám! :) http://index.hu/tech/jog/flt040422/

    Az is igaz, hogy gyenge akcio lehetett, ha meg mindig megy az oldal. :D

  6. avatar pasy says:

    MO-on az érvényben lévő szerzői jogi törvény értelmében a szerző NEM mondhat le a szerzői jogáról, maximum szabad felhasználásúvá teheti (engedélyt ad mindenkinek), de a szerzői jog halála után 50 évig megilleti. a timbalandizmus rossz

  7. avatar Gargaj says:

    Sly: az indexes cikk jogos, a warez.hu-s subdomain viszont szerintem csak valami okostojas aki nyulja a nevet

  8. avatar slyspy says:

    Pasy: zenéket még csak szabad felhasználásúvá sem tehetsz. artisjus-nál közelező lejelenteni a megjelenő zenéket, és onnantól ők szedik a zsét a játszások, megjelenések után, aztán bedobják egy nagy közösbe, és valamilyen szupertitkos szabályrendszer szerint elosztják a zenészek között (ki a haver :)), természetesen maguknak részesedést szakítva.

  9. avatar Murphy says:

    Sly: Azt akartam érzékeltetni, hogy a Tempest C64-es szekció tagja, ami ugye nem mostanában releaselt crackeket… Gyanítom a fairlight-ban is nem crack szekció van és demo szekció, hanem gyakorlatilag van egy cracker fairlight csapat és egy demoscener fairlight. A két csapat tagjai nem is ismerik egymást, más ember koordinálja a két társaságot, mindössze van egy közös név a régmúltból, azt ennyi…
    [ módosítva May.15. 08:47 ]

  10. avatar slyspy says:

    Tudom én azt. :) Ráadásul Tempest zenéje egy 4 csatornás mod.

  11. avatar Maxie says:

    fresh a legjobb :) meg egyebkent is fairlight rulz

  12. avatar Murphy says:

    Tényleg Pasy, a “Fresh!” cím miatt nem indítotok szerzői jogi pert? :D

  13. avatar Maxie says:

    Minkdenkeppen balhet akarsz latom ;)

  14. avatar Bery says:

    Én meg majd kiadok valami világítótoronyról szóló bármit Far light címmel :) Nem lenyúlni! ;-)

  15. avatar rascy says:

    Ez így nem fair ;)

  16. avatar d-lee says:

    Fair light kellene zalába…

  17. avatar Bery says:

    Részleteikben érdekes alkotások, de összeségében nem egy Best of darab egyik sem, ez tény. Viszont dobtak már olyat is, szóval azért elég jól nyomják ferlájtos dudék.

  18. avatar Grass says:

    Mind1.. Részemről a Farilight egy abszolút favorit csapat. Minden (demoscene) munkájukat szeretem.

  19. avatar Murphy says:

    Majd minden cuccuk össze van csapva, de nagyon komoly felkészültségű társaság!

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára