☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Function07 – egy n00b szemével

Posted by slyspy on 2007-10-01, 11:11

spf07riport02.jpg Nos, végre van időm, hogy összeszedjek néhány gondolatot, és felidézzem az emlékeket, amelyeket sikerült életem első scenepartyja alkalmával magamba tömni. Szabadkozhatnék, hogy én már 2004 óta próbálok eljutni egy Functionre, de csak most sikerült, viszont ez senkit sem érdekel. :P Előrebocsátom, hogy elfogult gondolatokkal lesz tele a következő néhány(?) sor, de azért igyekszem objektíven bemutatni, milyen érzés három napig egy függvénybe zárva létezni.

(Táncolni azért lehetett. – slyspy)A party kezdete pénteken 16:00-ra volt kiírva. Biztos ami biztos alapon beestem az ajtón 15:45-kor; rögtön szembejött Gargaj&Zoom^cns. Meg is örvezdetettek a hírrel, hogy itt még jó négy óráig semmilyen party nem lesz, jelenleg pakolás in progress létezik. Azt ugyan tudtam, hogy kerületibiztos^ÖNK rászervezett a rendezvényre egy operettelőadás compót, de azt reméltem, hamarabb vége lesz.
Végülis este nyolcig bőven sikerült elütni az időt, voltunk egy páran: Maxie, Draco, Vincenzo, TrX, Charlie, Tomcat, Sampi, valamint jópár lengyel (akik még előttem jöttek), két holland – és még akiket kihagytam.
Este nyolckor vége lett az operettelőadásnak, a sok öltönyt/estélyit felváltották az Amigás/Functionös pólók, a fúvóshangszereket a SID- és amiga hangchipek, az ütősöket a 4kW-nyi hangrendszer, a látványt pedig a bigscreen. “Juhé, kezdődik a pááárti!” – gondolhatta az egyszeri ember, de még azért várni kellett két órát, míg ténylegesen elkészültünk mindennel. A szervezők futkostak fel-alá, mint a mérgezett egér, mindenkinek kábel kellett, áram kellett, belépő vagy votekey… kisebb káosz. Végülis valamikor este tíz-tizenegy körül került sor a tényleges “függvényhívásra” – lement az invitro, nagy taps, Gargaj pedig bejelentette, hogy elkezdődött a f07, ihaj-csuhaj!
spf07riport03.jpg A nyitás után nem sokkal érkezett meg Ravezed haverom, aki ugyan nem scener, de imádja a chiptune-t és a klasszikus demókat, úgyhogy elrángattam (szerencsére nem bánta meg, jövőre remélhetőleg több embert is sikerül berántani a “szektába”). Innentől fogva mindenkinek lehetősége volt leadni a rilízeket, ez különösen a GameDev compo szempontjából volt fontos, amit még első nap lezavartak – 1db, azaz egy darab entryvel. Erről egyébként pont lemaradtam, mikor kimentem pár szót váltani a Neurotoxin képviselőivel, Xenophobe-bal és Sir Moakkal. A fene se gondolta volna, hogy lezavarják azt az egy entryt 3 perc alatt. :) Nem gond, a helyi hálóra úgyis felkerült minden, be lehetett pótolni.
Innentől kezdve a nagyteremben mindenféle örökbecsű demók dübörögtek, a helyszín kezdett megtelni érdeklődőkkel, a GameDev compo után egy órával pedig Xenophobe-ék elkezdték a szabadtéri főzőcskét.
A menü: paprikáskrumpli Function módra.
Közben összefutottam egy ismerősömmel is, akit majd’ nyolc éve nem láttam; annak idején minden pénteken együtt zúztunk a XV. kerületi Csokiban (“a régi szép idők”). Sajnálattal tudtam meg tőle, hogy a Csoki már jó ideje leáldozott, senki sem jár le a régi arcok közül. :(
Valamikor három-négy óra között elkészült a kaja, rá is startoltunk, a tömeg hamar elfogyasztotta az egészet (már ahogy én láttam). Király volt, respect!
Kint a büfé területén összefutottam Delilah-val, akiről én azt hittem, hogy egy magyar srác, mire kiderült, hogy egy olasz leányzó (utólag vakartam is a fejem; ilyen névvel miért gondoltam egyáltalán, hogy az). Ő kiváltképp közvetlen és barátságos volt, hirtelen felindulásból dumáltunk kb. két órát egyhuzamban mindenféle kommersz dologról, majd scene témákról, grafikai trükkökről – többek közt egyetértettünk abban, hogy a 2000-ben kiadott Paint Shop Pro 7 kezelhetőségében kenterbe veri akármelyik Photoshop CS-t. Tőle tudhattam meg azt is, hogy Spinning Kids-ék szintén olaszok (jólvanna, nem tudtam báz :)).
spf07riport06.jpg Traccsparti ide vagy oda, hajnali öt elmúlt, mi pedig őrülten álmosak voltunk, ami nem csoda, mivel pénteken 5:30-kor keltem és nyolc óra munka után mentem scenerkedni. Úgyhogy valamennyire összepakoltunk és elballagtunk a sleeping room felé. Itt konstatáltuk, hogy nem igazán tudunk átjutni a partra vetett bálnaként fetrengő embereken, arra meg végképp nem volt hely, hogy a cuccainkat lerakjuk. Ravezed kiszúrt egy nyitott helyiséget, ahol csak ketten aludtak. Lecuccoltunk és aludtunk…
…keservesen három órát, amikoris az Art Of Fighters – Shotgun üvöltésére ébredtünk, ami Gargaj telefonjából szólt. Itt leesett, hogy sikeresen bepofátlankodtunk a szervezők szobájába. Nem volt mit tenni, felkeltünk (ezúton is kösz Gargajéknak amiért nem dobtak ki első blikkből). Mosdó, skin-csere és irány a nagyterem. Nem ért sokat az alvás, de szerencsére sikerült felébrednünk. Ebben sokat segített MFX-ék Simulaatio5 invtrója és a fr-minus-02:ah, amit a staff volt szíves csutkán beküldeni az ébredező embereknek. Előbbire kedvem támadt volna hakkézni egyet a bigscreen előtt, de fáradt voltam. :P
Reggel sikerült beüzemelnünk a mi gépünkön is a hálót, a délelőttöt elütöttük demónézegetéssel. Délben volt a deadline a grafikai és zenei compokra. Én egyébként mint jó elsőpartyzó, pofátlanul rögtön három kategóriában is indultam (freestyle-streaming-256b), ami csak azért nem lett négy, mert a demóra nem maradt idő. :/ Sebaj, legközelebb.
Délután előadásokat hallgathattunk meg, először a Stormregion egyik munkatársa mutatta be nekünk a játékfejlesztő engine-jüket, ami ugyan színvonalas előadás volt, nem kötött le túlzottan (ez egyébként az összesre igaz). Talán mert nem izgat a játékfejlesztés…
spf07riport07.jpg Ezután következtek a grafikai compók, előbb handdrawn, aztán ANSI/ASCII, majd freestyle. Ekkora megérkezett a tegnap esti “tömeg” nagy része. Ígéretes alkotások voltak mindkét grafikai kategóriában, de mindkettőnél borítékolni lehetett a győztest (bejött). Az ASCII-tól kicsit szomorú voltam, igazából ennél profibb entryket vártam, de mentségünkre legyen, hogy két hét alatt nem érdemes világmegváltó dolgokat várni.
Ezután még két előadás következett, először BoyC mutatta be nekünk az ADDiCT3 nevű cns introtoolt, majd a Digital Reality egyik fejlesztője mesélt arról, hogyan gyártanak real-time eszközökkel cutscene-eket a játékokba. Ez utóbbi egyébként szerintem kritikán alulira sikerült, nem is értem, miért pont ezt vették kamerákkal (gondolom, belsősök voltak). A srác mindent hangsúly nélkül, unottan darált el, nem kötötte le különösen az emberek figyelmét. Nem is néztem végig, de ezzel nem a DR-t szeretném kritizálni.
Közben befutott Mercenary^NTX is, akit szintén félig én vettem rá, hogy eljöjjön. Vele nem volt túlságosan extra nagy élmény a találkozás, mivel minden nap látom az irodában. Jobban belegondolva igazából mellettem ül. Sebaj, neki is bejött a party. Közben még két tévéstáb érkezett, az egyik az RTLklubtól, a másik a Fix.TV Level Uptól. Ők is fel-alá sétáltak, és szinte mindenkit meginterjúvoltak, akibe belebotlottak. Az RTL pl. majdnem két percig vette, ahogy szájtátva nézzük az Elitegroup Kasparovját (pontosabban amint épp mutatom pár érdeklődő srácnak). Jó látni, hogy a tévé értelmes dolgokkal is foglalkozik, még ha csak felületesen is.
Délután ötkor következtek a zenei compók. A tracker kategóriában elég szoros volt a mezőny, sikerült oldschool hangulatot árasztani az emberek felé. Amen-breaks, hardcore, dübörgő törtütemek, akár 96-ban. Ez a kategória valahogy sosem változik (talán mert sokan még 96-ban kreált cuccokat adnak be :)). A streaming music nem volt semmi, 19 entryt végighallgatni a profitól a nagyon gagyiig (igen, szerintem mindkettőből volt bőven) azért elég sok, pláne, hogy közben semmi mozgás nincs a kivetítőn. Azért volt köztük elég sok ígéretes darab. Ezután ismét szavazás, majd beszélgetés az arcokkal estig.
spf07riport05.jpg Kora este Nintendo Wii compo következett, ahol szemtanúi lehettünk egy lengyel-magyar Wii teniszbajnokságnak. Sajnos a lenegyelek elvertek minket, de azért jó volt gyönyörködni az Agassit meghazudtoló profizmusban, ami a versenyzők mozdulataiból áradt. Vicces volt, na. :)
Utána rövid szünet, és kezdődött a wild compo. Ez szerintem átlagos felhozatalt biztosított, bár a Neuron Team on-stage fináléja üdítő színfoltot kölcsönzött a dolognak. Eddigre egyébként a nagyteremben összegyűlt a számítógépes művészeti társadalom scene-e-java (höhö), elölről már nem lehetett ellátni a terem végébe. A wild entryk megtekintése után szusszanás, majd következett a rendezvény fénypontja, az intrók és a demók.
256byte-ban vegyesfelvágottat élvezhettünk, ám mikor megjelent a kivetítőn, hogy “Digimind“, valahogy rámtört a röhögés, és letettem arról, hogy bármelyik másik entrynek esélye lenne a győzelemre. Hát még mikor megláttam a “kimenetet”… pff. Röhögve sírás, nézzétek meg.
256 után 4096, következtek a 4k intrók. Itt nagyon jó alkotások voltak, a győztes intrótól a zoknim leesett, nem csak azért, mert valójában 1k, hanem azért is, amit kiokád magából. Második röhögve sírás, ezt is látni kell. Állítólag ASM. Hö?! No de ne álljunk meg, következett a 64k compo.
Uff, itt is egy darab entry került be. Sajnos. Pedig ez a kedvenc kategóriám. Az az egy darab entry nem volt rossz, de nem is kiemelkedő. Hamar vége lett a 64k szekciónak, és következett a tényleges fénypont, a demo compo.
spf07riport01.jpg Itt rögtön kellemes meglepetés volt a Rob Is Jarig, amire mindenki pattogott egy sort a bigscreen előtt. Egyébként én imádom az efféle debil demókat :) No, de ezt leszámítva is történtek érdekes dolgok. A demók színvonalát nem firtatom, kinek a pap, kinek a papné, de azért kétszer is sikerült az emberek idegeit megcincálni. Ebből csak az ALLien Senses “Ghost City” című kreálmányát említeném meg, ahol csaknem forradalmi hangulat alakult ki. A szervezők viszont “csakazértis” alapon leadták, hadd csikorgassuk a fogunkat. Szerintem borzalom, de biztos van, akinek tetszett, én meg nem indultam, úgyhogy nincs jogom leszólni őket. Aki akarja nézze meg, keserves sírás. A másik merénylőcsapat egyébként a Kosmoplovci volt, de ők nem mutattak újat, egy hang, pár vonal és idegesítő búgás. Egyébként az ő demoik közül is szeretek jópárat.
Itt vége lett a compóknak, a szervezők megköszönték szépen a nevezéseket, mehetett mindenki, amerre látott. Ravezed kihozta az udvarra a vízipipáját, kényelmesen elpöfékeltünk egy darabig, közben beszélgettünk a lengyelekkel. Mecenas óva intett minket a BMW gépjárművektől, mondván, hogy az ő cége gyártja bele a fedélzeti számítógépet, és tele van bugokkal. Ehhehe :)
Egészen hajnali kettőig még lehetett szavazni az entrykre, az eredményhirdetés pedig reggel négykor volt. Itt azért kicsit lelohadt a tömeg, az usque 150 főből kb. harmincan maradtak lent, sok compógyőztes elhúzott, vagy el se jött (azért szerintem ez elég gáz). Gargaj megmutatta, hogyan kell alvás közben díjátadót vezetni. :) Nem irigylem, azt a helyzet.
Charlie bejelentette, hogy lesz SceneCon08, lehet előre rettegni. Ez valóban jó hír, valószínűleg ott is kötelező jelleggel felbukkanok. A f07 eredményeket nem írom le, úgyis ott a results a party honlapján. (meg itt is -slyspy)
A díjátadó után mindenki elkezdett szétszéledni, ki haza, ki aludni. Mi is összepakoltuk a cuccainkat, és valamikor öt után leléptünk. Két napra három óra alvás igencsak kevés, csaknem sikerült elaludni a buszon. Mindenesetre ez legyen a legkevesebb. Jó kis party volt, kezdésnek szerintem tökéletes, és az, hogy egyik compóban sem lettem utolsó, az csak rátett egy lapáttal a jókedvre. :) Szeretnék gratulálni a szervezőknek, hogy a felmerülő kisebb-nagyobb problémák ellenére is derekasan állták a sarat, és összehoztak egy ilyen jó bulit! :) Jövőre ugyanitt!

sp.gmflc

fotók: néhány Tomcat, a többit meg nem tudjuk. További képek itt meg itt.

 

Categories: Party

17 hozzászólás so far.

  1. avatar pontscho szerint:

    Itt rögtön kellemes meglepetés volt a Rob Is Jarig, amire mindenki pattogott egy sort a bigscreen előtt. Erdekes izlesek es pofonok. :)

  2. avatar zoom szerint:

    Király report :)

    Egyébként az tényleg teljesen gáz hogy 30 ember marad ott díjátadóra.
    Ha másnap délelőttre akarjuk rakni, akkor ez a 30 ember kiköveteli hogy márpedig hajnalban legyen, mert annyira sietnek már haza, ha hajnalban van akkor meg ez van hogy mindenki alszik.
    Ha valaki tudja a megoldást akkor szóljon :)

  3. avatar Murphy szerint:

    Szerintem compo után kell egy visszaszámolás max 60 percről, hogy eddig lehet szavazni, és utánna pedig 5 percen belül díjkiosztó. Ha belátható távolságra van a dolog, akkor az emberek szerintem hajlamossak várni.

  4. avatar -SP- szerint:

    Zoom: Szerintem ez a tipikus 22-es csapdája, egyértelműen szombat este kellene tartani a díjátadót ahhoz, hogy mindenki ottmaradjon. Ahhoz viszont compok után azonnal kéne szavazni (és szavazatot számolni), ami ugye körülményes…

  5. avatar slyspy szerint:

    Kérdés, mi a cél. Az, hogy ottmaradjanak az emberek az eredményhirdetésig, vagy hogy minél tovább maradjanak partyzni?
    [ módosítva Oct. 1. 13:22 ]

  6. avatar -SP- szerint:

    Ezzel az erővel lehetne vasárnap is rakás program, aztán vasárnap este prizegiving. De akkor meg a vidékiekkel szúrnak ki…

  7. avatar zoom szerint:

    sly, szerintem az lenne a cél hogy legalább a díjátadóig ottmaradjanak, abba nem szólok bele hogy ki mennyit akar partyzni. Sőt nem is azt mondom hogy maradjon ott mindenki, de legalább azok akik neveztek valamivel.

  8. avatar Gargaj szerint:

    magyarul hogy ne rohadjon rank az osszes dij.

  9. avatar pohar szerint:

    ilyenkor nem tudok dönteni az 3 és az 1 napos party koncepciója között…

  10. avatar -SP- szerint:

    1 napos party semmiképpen :)

  11. avatar slyspy szerint:

    zoom, gargaj: akkor egyértelmű, hogy minél hamarabb kéne megtartani a díjátadást. “elektronikus'” szavazás, van rá egy óra, aztán hajrá. a murphy-féle visszaszámlálás jó ötlet.
    másrészt elérhetőséget kell kérni az indulóktól, aztán ha nincs ott, akkor “utánvét” postázni a dolgot, ha kérik.

  12. avatar Bery szerint:

    Én mondjuk eddig sem értettem, ha van 1 óra szünet a compok között, akkor miért nem lehet szavazni a már lement produkciókra közben is? Ha 15 perc van a compok között, akkor is, ha 0 perc van, akkor is. Mint ugye régen, amikor felkapcsolták a lámpákat két compo között és az ember ráírta tollal a szavazócetlire, hogy 3, 12, 1. Szinte azonnal lehetne végeredmény. De persze lehetne hagyni 30-60 percet a végén szavazóknak, és nem elhúzva a compokat, akár éjfélkor lehetne eredményhírdetés. Ennyi a titok.

  13. avatar zoom szerint:

    Lehetett szavazni minden leadott compo után egyből.

  14. avatar Bery szerint:

    Na, akkor királyok voltatok, csak nem tudtunk róla :) De akkor már ez is meg lesz legközelebbre.

  15. avatar Clarence szerint:

    Arok partyn ugy volt ahogy Bery irta (menet kozben szavazas, utolso compo utan 1 oraval eredmenyhirdetes/dijkiosztas), Breakpointon meg fel napot kell varni az eredmenyhirdetesig (igy aki megvarja a hetfo delt, az utana mar nem jut haza Magyarorszagra ertelmes idoben, hogy ‘unneplje’ a husvetet :) ). Mindketto ertheto a compok es a resztvevok szamanak figyelembe vetelevel, szerintem Function-on is a 2, 2.5 ora a compok utan indokolt szunet volt, mivel a ket emlitett party kozott volt mereteben. Szerintem igy rendben volt, ha vasarnap delig vartatok volna akkor ennyien sem lettek volna.

  16. avatar Charlie szerint:
    wrote
    a SID- és amiga hangchipek

    Aze’ nemtudni, hogy az Amiga (nagybetu ugye) hangchipet Paulanak hivjak… Aze’… Khmmm… :)

  17. avatar -SP- szerint:

    Jogos a pont, Buselnök :) Legközelebb figyelek rá :)

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára